A Belvárosi Görög Nemzetiség rendhagyó estet tartott június 21.-én a Kálmán Imre Teátrumban

Eleni Korani

A Belvárosi Görög Nemzetiség rendhagyó estet tartott június 21.-én a Kálmán Imre Teátrumban, ahol bemutatták az ókori komédia költő, Arisztophanész: Nőuralom című művét eredeti nyelven. Az előadást követően a Mydros zenekar részvételével görög táncház következett, végül görög popslágrekkel disco zárta az estet.

Mint az önkormányzat elnöke, Korani Eleni elmondta,  legfontosabb célkitűzésük a fiatal generáció görög kultúrával való megismertetése és nevelése. Hat éve alakult , mostanra 60 főt számláló nemzetiségi gyermekszínház létrehozója és fő támogatója a Belvárosi Görög Nemzetiség. Az évek folymán több színházi produkciót mutattak be itthon és az anyaországban egyaránt. A teátrum tagjai 2017-ben Flashmobot tartottak a Bazilika előtt a Szent István téren.  „A magyar nemzet kultúráját kívánjuk színesíteni és gazdagítani nemzetségünk hagyományaival és kultúrájával.  Minden évben egy hagyományos színpadi előadást viszünk színpadra. Örömönkre szolgál, hogy vendégeink között köszöntjük nemcsak a budapesti és vidéki görög közösség tagjai, hanem a magyar köz- és üzleti élet számos szereplőjét. – tudtuk meg Korani Elenitől.

A belvárosi görög közösség köszönetét fejezi ki, a Belváros-Lipótváros Önkormányzatának és Polgármester úrnak, akik állandó támogatásban részesítik ezen projektek megvalósítását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .