A Lánchíd és a budai Váralagúthoz kapcsolódó rekonstrukcuós közbeszerzési ajanlati felhívást adott közzé a Főváros
Magyarország Kormánya és a Fővárosi Önkormányzat együttműködésében, a Budapesti Közlekedési Központ koordinálásával az április végén megjelent kormányhatározatoknak megfelelően zajlik a Lánchíd környezetének megújításához kapcsolódó beruházások előkészítése. 2019. július 5-én megjelent A „Széchenyi lánchídhoz és a budai Váralagúthoz kapcsolódó közterületek rekonstrukciója és fejlesztése projekt tervezési munkái” közbeszerzés ajánlati felhívása.
Ennek keretében a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér esetében engedélyezési és kiviteli tervek, valamint tenderdokumentáció készül, a József Attila utca esetében pedig megvalósíthatósági tanulmány.
A tervezés által biztosítani kell, hogy olyan közfunkciókkal bíró, egységes közterület és zöldfelület jöjjön létre, amely szerves részét képezi a budai Várnegyed és a Belváros gyalogos-turisztikai zónájának, kapocsként szolgálva a kettő között. A szabadidő-eltöltési, pihenési és turisztikai lehetőségek javítása érdekében megújulnak, könnyen elérhetővé válnak, és összekapcsolódnak a gyalogos- és zöldfelületek. Az épületek és más építmények előtti járdák kiszélesítését, a megmaradó útfelületeken pedig új gyalogos átkelési lehetőségek kijelölését tervezzük. A terveknek a Belváros – Budapesti Mobilitási Tervben rögzített forgalomcsillapítást, a gyalogos-kerékpáros és közösségi közlekedés előtérbe helyezését kell szolgálnia, ugyanakkor a gépjárműforgalom csillapítása mellett fennmarad a Bel-Buda és a pesti belváros összekötését biztosító fontos közlekedési folyosó forgalmi szerepe.
A Clark Ádám tér hagyományainak életre keltése érdekében biztosítani kell a gyalogos terek növelését és a minden irányban való átjárás lehetőségét.
A Széchenyi István téren biztosítva lesz a Lánchíd 2×1 forgalmi sávos megközelítése és a tér déli oldalán a József Attila utcára való közvetlen rávezetése, a körforgalom megszüntetésével egyidejűleg. A Széchenyi István tér keleti oldalán vegyes funkciójú, forgalomcsökkentett útpályát kell tervezni a helyi intézményi forgalom gépjárművel való kiszolgálhatóságának fenntartásával. A Lánchíd gyalogosforgalmat bonyolító járdáiról közvetlen kapcsolat jöhet létre a Széchenyi István tér gyalogos zónájával és a fő gyalogos folyosókkal. Létrejöhet a Szent István Bazilika–Zrínyi Miklós utca–Széchenyi lánchíd–Clark Ádám tér–budai Vár összefüggő gyalogostengely úgy, hogy a Bazilikától a Lánchíd északi járdája érdemi közúti forgalom keresztezése nélkül, szintben elérhető legyen. A Széchenyi rakpart átépítésével közvetlen gyalogos kapcsolat jöhet létre a Dunakorzó, a Steindl Imre Program keretében újjáépített Kossuth Lajos tér és a Széchenyi István tér között.
A József Attila utca esetében Tanulmányterv készül az útszakasz 2×1 sávossá és csillapított forgalmúvá tételére. Az Október 6. utcától a Lánchídig vezetett buszsáv, megnövelt járdafelület és zöld növényzet kialakítása is a tanulmány vizsgálatának tárgya.
Jelenleg is tart a Széchenyi lánchíd, a budai Váralagút és a Széchenyi téri villamos-közúti aluljáró kivitelezési közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának megjelenés előtti adminisztrációs folyamata. A rövid időn belül várható megjelenést követően új szakaszba lép a kivitelezés előkészítése. A 2019 őszére tervezett vállalkozási szerződéskötést és munkakezdést követően 30 hónap alatt fejeződnek be a munkálatok, amelyből a kelet-nyugati közúti forgalomkorlátozással járó időszak várhatóan 18 hónap lesz.
Budapesti Közlekedési Központ