Nyárköszöntő majális lesz május elsején a Skanzenben

A századforduló majálisainak hangulatát idézi meg a Skanzen május elseji nyárköszöntő programja.

    Az Erdély épületegyüttesben a századforduló majálisainak hangulatát idézi meg a múzeum, így vurstli és régi idők játékai mellett lesz festőiskola és piknik, de állítanak májusfát, valamint lehet majd papírsárkányt és táncrendet is készíteni – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
    A majálisokat Erdély-szerte a székelyföldi városokban ligetes, erdős területeken, nagyobb parkokban rendezték meg a századfordulón. Délelőtt és kora délután általában a gyerekek játékaival és ügyességi játékokkal töltötték az időt a kor emberei, délután zenés programokon vettek részt, estefelé pedig a felnőttek táncmulatsága zárta a napot. Állandó elem volt a játék, a zene, az étkezés és mulatság a szabadban.
    Idén ezt a korszakot, az 1910-es évek majálisainak hangulatát idézik meg a Skanzenben. Erdély város főterén festőiskola várja az alkotni vágyókat, a kávéházban zene szól majd, a parkban pedig a századelő közlekedési eszközeit lehet kipróbálni.
    A Beöltözőben magukra ölthetik a látogatók a korszak ruháit, a kézműves foglalkozások során készíthetnek kalapot, karkötőt, vagy akár brosst is.
    Lesznek tematikus séták is, amelyek során a szerelem mellett a szépség és divat nyomába eredhetnek az érdeklődők, a Balavásári portán személyes üzeneteket rejtő gombócot főznek, de lesz szerelmi jóslás, a gyerekeknek bábelőadás és óriásbuborék-fújás is. A tavaszköszöntő programok közül nem marad ki a májusfa- és zöldág díszítés, pikniket pedig az Erzsébet-ligetben tartanak majd.

Borítókép forrása: skanzen.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .