Eljött az idő, hogy Budapest-pártiak legyünk!

Védjük meg Budapestet!

„Döntsünk közösen a városunkról, az otthonunkról!”,Döntsünk közösen, szavazz az első Budapesti Lakógyűlésen június 11-ig!

Budapest sorsa most azon múlik, hogy mi, budapestiek kiállunk-e a városunkért.

Mindannyian érezzük a megélhetési válság hatásait. Ahogyan a mindennapjainkat, úgy a város működtetését is súlyosan megdrágítja az infláció és az energiaárak emelkedése. A válság hatásait okos és takarékos lépésekkel kezelni tudjuk. A kormányzati elvonások azonban most már a város biztonságos működését veszélyeztetik. Van olyan elvonás, aminek a mértékét több mint a tízszeresére emelte a kormány, amióta a budapestiek ellenzéki városvezetést választottak. A sarcolás miatt már Budapest finanszírozza a kormányt, és nem fordítva – márpedig ez így nem mehet tovább.

Csak együtt tudjuk megállítani ezt a Budapest-ellenes politikát. Úgy, ha pártszimpátiától, világnézettől, meggyőződéstől függetlenül Budapest-pártiak vagyunk. Védjük meg a gyönyörű városunkat, amely idén ünnepli a 150. születésnapját!

Szükségünk van Önre, az Ön véleményére! Szavazzon az első Budapesti Lakógyűlésen, mert jól csak együtt dönthetünk!

Karácsony Gergely főpolgármester

Látogass el erre az oldalra, és ismerd meg a szavazás menetét!

https://lakogyules.budapest.hu/?fbclid=IwAR0Y35pigS2pqb2XzjHf33HvbBbel7PXHerpQ_dWItb3z_V6bNVq4_r_-pA

Címlapfotó: Arold Péter APEVMédia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .