Rendőrségi hírek

Idős embert fosztottak ki a kerületben

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Egy testvérpár kétmillió forint értékben lopott ékszereket egy belvárosi idős asszonytól.

Továbbra is célpont az idős emberek megtévesztése és meglopása. Most a Belváros egyik lakóját fosztották ki. Az egyik elkövető a Fejér megyei Ercsiben lakott.

A police.hu szerint a két férfi 2019. január 31-én délelőtt becsöngetett egy V. kerületi idős asszonyhoz, majd vízvezeték-szerelőnek kiadva magukat közölték, hogy a mosogatót meg kell javítani, mert az áztatja az alatta lévő szomszédot. A sértett beengedte őket, és amíg az egyik férfi elterelte a figyelmét, a másik ellopta a lakásban lévő ékszereket.

A nyomozók az adatgyűjtés és a kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőket, akik közül a 31 éves ercsi G. Ferenc egy korábbi eljárásból kifolyólag a büntetés-végrehajtási intézetben tölti büntetését. Testvérét, a 42 éves G. Istvánt a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2019. április 3-án fogták el ercsi házában. A férfit elfogását követően előállították az V. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Olvassa el ezt is
Lakat alatt a Váci utcai lehúzók

A Váci utcai vendéglőben régóta lehúzták már a vendégeket, évekkel ezelőtt rejtett kamerával mutatták be tévések a csalásokat. Az ügyészség Érdekel

Eltűnt a gyerekek pénze, mégsem nyomoznak tovább

Bűncselekmény hiánya miatt, nem nyomoz tovább a rendőrség az ellen a budapesti tanár ellen, aki a gyanú szerint elsikkasztotta egy Érdekel

Megtalálták az eltünt hölgyet

A belvárosi rendőrök találták meg azt a brit nőt, aki Budapesten egy V. kerületi hotelből tűnt el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Érdekel

Túlszámlázás a Váci utcában

13 főt állítottak elő a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói egy belvárosi Váci utcai Pub alkalmazottai közül. A cikkhez kapcsolódó Érdekel

Nyakon szúrta volt barátnőjét

Nyakon szúrta volt barátnőjét egy férfi a fővárosban, a rendőrök fél órán belül elfogták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap. Érdekel

A belvárosi rendőrök szexuális kényszerítés miatt keresik Sarhadi Bilal Ahmadot.

A belvárosi rendőrök szexuális kényszerítés miatt keresik Sarhadi Bilal Ahmadot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság 01050/2687/2018. bűnügyi számon szexuális Érdekel

Bedrogozott brit turisták törték ripityára a rakparton az autókat – fotók

Egy bérelt autóval áttértek a menetirány szerinti bal oldalra, összeütköztek három autóval, majd gyalogosan elhagyták a helyszínt. A BRFK Közlekedésrendészeti Érdekel

Kábítószer-kereskedőt fogtak el a Belvárosban

A fővárosi nyomozóknak feltűnt a gyanúsan viselkedő férfi, tetten érték és ezzel meghiúsították az „üzletet”. A belvárosi nyomozók 2017. március Érdekel

Szájmaszkkal akart kaszálni

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságán 2020. március 13-án csalás miatt tett feljelentést egy amerikai cég tulajdonosa. A feljelentő elmondta Érdekel

Kettős gyilkosság a kerületben

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 22-én 3 óra 37 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, az V. kerületi Érdekel

A Dunából mentették ki a sodródó nőt Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei Budapesten, a Parlamentnél húzták be a motorcsónakba a bajba került nőt. A BRFK Tevékenység-Irányítási Központjába 2018. Érdekel

Születésnapot ünnepeltek a gyilkosság előtt

Nem csak az elkövető, hanem az egyik áldozat is a születésnapját ünnepelte péntek hajnalban, amikor kettejük társasága összevitatkozott valamin a Érdekel

Oszlatás a Kossuth téren, egy nő kórházban

Budapesten 2018. szeptember 17-én 3 óra és 5 óra között, védett vezető érkezése miatt a rendőrség kiürítette a Budapest, V., Érdekel

Megint túlszámlázás az V. kerületben

A nyomozók négy személyt állítottak elő egy V. kerületi József Nádor téri szórakozóhely alkalmazottai közül. A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Érdekel

Nem tétovázott, vízbe ugrott a törzsőrmester

Nem tétovázott, vízbe ugrott a törzsőrmester, és partra vitt egy fuldokló nőt Budapesten. Társával rövid időn belül ez már a Érdekel

Rolleres rongálót keresnek a rendőrök

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága 01050/400/2020. bűnügyi számon rongálás vétség miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló Érdekel

Ellopta az összegyűjtött pénzt

Egy V. kerületi általános iskola és gimnázium alapítványi pénzét nyúlta le az azt kezelő tanár, aki egyben a Fidesz–KDNP delegáltja Érdekel

A pénzmosás bűncselekmény

A nemzetközi akcióhoz a magyar rendőrség is csatlakozott. Az interneten terjedő csábító munkalehetőségek ugyanis sokakat megtéveszthetnek, pedig mögöttük akár olyan Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
Térkő munka Káta Jako Bt. Budapest
Subscribe
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments