Home / Közélet / A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke 3-6 százalék közötti eredményre számít

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke 3-6 százalék közötti eredményre számít

Az országos listán 3-6 százalék közötti eredményre számít Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke, aki szerint esélyes, hogy a szervezet jobb eredményt ér el, mint négy éve.

    Kovács Gergely vasárnap este, az urnazárást követően az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: az MKKP-nek sikerült megvalósítania azt a célját, hogy a kampánybüdzséjük felét „értelmes dolgokra” költsék el – azaz pályázatot írtak ki hasznos és kreatív projektekre -, de még így is mintegy 50 millió forint maradt a kasszában.


    „A magyar pártfinanszírozás szépsége, hogy egy hónap alatt annyi pénzt kapsz, mint amúgy két vagy három év alatt a párt működésére, és tényleg 3-4 hét alatt kell mindent elkölteni”

– fogalmazott, hozzátéve: nem óriásplakátokra és kommunikációs tanácsadókra igyekeztek fordítani a kampánybüdzsét, ezért is volt a pártnak viszonylag kevés plakátja az utcákon.
    Kovács Gergely kiemelte, hogy éppen a nagyrészt a 12. kerületet lefedő Budapest 3. választókörzetben várható a legmagasabb részvételi arány, ahol egyéniben ő is indult.


    Az országos részvételi adatokról szólva elmondta: „az a lényeg, hogy elment mindenki; ezek szerint mégsem valósult meg az, hogy a vidékiek majd elmennek a földekre dolgozni”.


    Az MKKP elnöke úgy érzi, elsősorban a magasabb végzettségűeket, a fiatalabbakat és a nagyvárosi lakosokat sikerült megszólítaniuk, az eddigi adatok szerint pedig a nagyvárosokban magasabb volt a részvétel, mint a kisfalvas körzetekben.
    Mint felidézte, két nappal ezelőtt a Facebookon végeztek egy nem reprezentatív, de azért nagy mintás, 6000 ember által kitöltött kutatást, hogy felmérjék az MKKP Facebook-oldalát követők választási preferenciáit listán és egyéniben is.


    A felmérés eredménye szerint az MKKP listás szavazóinak kétharmada átszavazást tervezett egyéniben a közös ellenzéki jelöltre.
    „Erre mi is utalgattunk az elmúlt hetekben, hogy nekünk elsősorban a lista a fontos” – közölte, hozzátéve: az egyéni jelöltek indítására elsősorban azért volt szüksége a pártnak legalább 71 körzetben, mert ez volt a feltétele az országos listaállításnak.


    Kovács Gergely emlékeztetett arra, hogy ezért sok helyen az egyéni jelöltjük mellett nem is nagyon, inkább csak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt mellett kampányoltak.
    A párt elnöke elmondta, hogy 3-6 százalék közötti listás eredményt vár. „Nem fogom elsírni magam a 3-tól sem, nyilván tudjuk tovább csinálni, amit eddig is csináltunk, de úgy tűnik, arra van esély, hogy jobb eredményt érjünk el, mint négy éve” – közölte Kovács Gergely.

Választások 2022-től napjainkig A fovarosunk.info választási melléklete

  • Esélylatolgatás a Geminivel
    by valasztas2022 on 2026.02.08. at 09:41

    Mivel 2026 februárjában járunk, az ország már az áprilisi országgyűlési választások közvetlen előszobájában van. A közvélemény-kutatók adatai alapján a politikai paletta jelentősen átrendeződött a korábbi évekhez képest, és egy hárompólusúvá váló erőtér rajzolódik ki. Az általános befutó és az esélyek A mérések (pl. Medián, 21 Kutatóközpont, Publicus) alapján a verseny rendkívül szoros. A Tisza Párt A Esélylatolgatás a Geminivel bejegyzés először Választások 2022-től napjainkig-én jelent meg.

  • A Párbeszéd – ZÖLDEK nem vesz részt a 2026-os országgyűlési választáson
    by valasztas2022 on 2026.02.07. at 18:07

    A mai magyar politikai vezetés leginkább az autokrácia jellemzőivel írható le; áthatja a kormánypárt és az állam összefonódása, a döntési mechanizmusokat átszövő korrupció, az intézményi és a személyes szabadság, valamint a transzparencia hiánya. A döntések mögött jelentős részben egyetlen vezető áll, akinek politikai tevékenységét alapvetően meghatározza a közjavak lenyúlása, családtagjainak és barátainak korlátlan mértékű feltőkésítése. A A Párbeszéd – ZÖLDEK nem vesz részt a 2026-os országgyűlési választáson bejegyzés először Választások 2022-től napjainkig-én jelent meg.

  • Lendvai Ildikó – Saját pártomnak is azt javasoltam: ne induljunk
    by valasztas2022 on 2026.02.02. at 11:08

    Ildiko Lendvai „Igen, könnyen lehet, hogy a baloldal ezúttal a nagy kezdőbetűkkel írt Tisztelt Házon kívül marad. De ettől még nem kell, hogy képletes értelemben is, kisbetűvel a ,házon kívül’, ,zárva vagyunk’, ,ne keressenek’ cédulát tűzze ki ajtajára.” Saját pártomnak is azt javasoltam: ne induljunk. Most magam is a Tiszára szavazok. De van élet, és A Lendvai Ildikó – Saját pártomnak is azt javasoltam: ne induljunk bejegyzés először Választások 2022-től napjainkig-én jelent meg.