Bedrogozott brit turisták törték ripityára a rakparton az autókat – fotók

Egy bérelt autóval áttértek a menetirány szerinti bal oldalra, összeütköztek három autóval, majd gyalogosan elhagyták a helyszínt.

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói elfogták azt a három brit férfit, akik egy bérelt autóval áttértek a menetirány szerinti bal oldalra, összeütköztek három autóval, majd gyalogosan elhagyták a helyszínt.

Egy 25 éves brit állampolgár és két utasa augusztus 5-én kora reggel egy bérelt autóval közlekedett Budapest V. kerületében, a Pesti alsó rakparton, amikor áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött három, szabályosan közlekedő járművel. A baleset után a három brit férfi kiszállt az összetört autóból és az adataik hátrahagyása, illetve segítségnyújtás nélkül elsétáltak a helyszínről. A balesetben két személy nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

 

A kiérkező rendőrök a brit állampolgárok autójában három pakett kábítószergyanús zöld növényi törmeléket is találtak. A nyomozók a bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként azonosították a három férfit és még aznap délután Budapest XIII. kerületében elfogták őket abban az autókölcsönzőben, ahonnan az autót bérelték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói a brit állampolgárokat őrizetbe vételük mellett segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

police.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .